Néhány hete prostituáltak tucatjai lepték el a Budapest egyik legforgalmasabb útjának, az Üllői útnak X. kerületi (Ecseri út és Határ út közötti) részét. Az örömlányok általában 21.30 óra körüli időben kezdik el az ipar űzését, és hajnali fél 2 körül vonulnak le a „munkaterületről”. A rendőrség „bűnüldöző” tevékenysége eddig kizárólag abban merült ki, hogy egy-egy járőrautó elhalad az említett útszakaszon – úgy kétóránként…
|
A nyugalom helyett a pokol jellemzi azoknak a családoknak az estéit, akik a budapesti Üllői út X. kerületi (Ecseri út és Határ út közötti) szakaszán élnek, ugyanis a közelmúltban „örömlányhad” bukkant fel a környéken, tiltott prostitúciós tevékenységet folytatva a társasházaktól mintegy egy-másfél méternyi távolságban. Ez már önmagában is hivatalból üldözendő cselekmény, azonban a szexipari munkáslányok még erre is rátesznek egy lapáttal: ordítozva „kommunikálnak” egymással és az útszakaszon felbukkanó potenciális kuncsaftokkal. Az egy percre jutó obszcén, nyomdafestéket nem tűrő szavak és mondatok „sűrűsége” vélhetően ezen a környéken a legkoncentráltabb a fővárosban. A rendőrség eleddig nem mozgósított különösebb erőket a jelenség megszűntetésére: nagyjából kétóránként elgurul egy-egy járőrautó az említett útszakaszon, az ősi mesterség űzői pedig sprintvilágbajnokot megszégyenítő gyorsasággal menekülnek a társasházak közötti átjárókba, vagy éppen a Pöttyös utcai metrómegállóhoz vezető aluljáróba. Néhány perc elteltével aztán helyreáll az „alapállapot”: prostik a lakások ablakai alatt, b.zdmegozás, k.csögözés, f.szszopózás, k.rvaanyádozás… X. kerületi „csendélet”.
A jelek szerint a magasan kvalifikált rendőri vezetőknek nem tűnik fel, hogy a megkülönböztető jelzéssel felszerelt, „rendőrség” felirattal ellátott járőrkocsik láttán - a közelben dekkoló stricik jelzéseire - egy szempillantás alatt válnak köddé a gyönyört pénzért áruló „szépségek”, mert eddig meg sem próbálkoztak a civil autókban ülő, civil ruhás zsaruk bevetésével, annak érdekében, hogy az Üllői úton helyreállítsák a törvényes rendet, és ezáltal biztosítsák a lakók nyugalmát..
Úgy tudjuk, már több bejelentés is érkezett a BRFK-hoz, valamint a X. kerületi rendőrkapitányságra, ám a pozitív változás még várat magára…
|