Nettó 630 millió forintot fordítanak a „2020. – A Nemzeti Összetartozás éve” emlékévhez kapcsolódóan pedagógus továbbképzési szolgáltatás, továbbá kiegészítő és kapcsolódó szolgáltatások nyújtására – derült ki az uniós közbeszerzési értesítőből. A pályázatot a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány írta ki.
A közalapítványt Schmidt Mária, a NER első számú történésze vezeti. Az alapítvány minden bizonnyal meg van elégedve a Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. munkájával, mert sokadszorra is ezt a céget választották (igaz, ezúttal más nem is adott be árajánlatot).
A cég 2021 novemberéig 1000-4000 fő részére fog pedagógus továbbképzéseket előkészíteni, megszervezni és lebonyolítani. Az 5 x 45 percet meghaladó képzési napokon minimum 3 csillagos szállást kell biztosítaniuk a résztvevőknek két- illetve háromágyas szobákban. A kft.-nek továbbá gondoskodnia kell a legalább háromcsillagos minősítésű catering biztosításáról úgy a résztvevők, mint az oktatók számára.
A pályázat szövegéből azonban nem derült ki, hogy pontosan mit fognak tanítani. Megkerestük ezért a céget, amely arról tájékoztatta az Átlátszót, hogy a pályázatra benyújtott akkreditált pedagógus-továbbképzés tartalmáról rövid összefoglaló elérhető a Pedagógus-továbbképzés Akkreditációs Rendszer honlapján.
„A továbbképzés célja, hogy a résztvevő pedagógusok a legátfogóbb narratívák szintjén megismerjék az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések Magyarországra vonatkozó rendelkezéseit (amit közkeletűen trianoni békeszerződésnek hívnak), az ezzel kapcsolatos legújabb hazai és külföldi történeti kutatások eredményeit, a szerződéssel kapcsolatos legfontosabb tényeket és a témakörhöz kapcsolódó tévhiteket, legendákat.
Célja továbbá a képzésnek, hogy bemutassa, miképpen jelent meg a magyar közoktatásban az elmúlt száz év alatt a »trianoni trauma« feldolgozása. Ezzel összefüggésben célja a képzésnek az is, hogy a résztvevők a korszak tanítására vonatkozó jó gyakorlataik megosztásával gyarapítsák módszertani eszköztárukat” – olvasható az oldalon.
Évek óta ömlik a közpénz
A Prekog Alfa Szolgáltató és Tanácsadó Kft. több éve szervez történelmi témájú, akkreditált pedagógus-továbbképzéseket szaktanárok számára. 2016-ban az „1956: a magyar forradalom a legújabb történeti kutatások tükrében” elnevezésű kérdéskör oktatásának megszervezésére 628 millió forintot kapott. 2019-ben 1 milliárd forintért, 5 ezer fő számára kellett akkreditált továbbképzéseket előkészítenie, megszerveznie és lebonyolítania. Abban az évben kapott egy másik megbízást is, amely során szintén ötezer pedagógusnak tarthatott továbbképzést a rendszerváltásról. A tender értéke nettó 787,4 millió forint volt.
A cég nettó árbevétele 2019-ben közel 1,4 milliárd forint volt, ami 743 millió forint adózott eredménnyel társult. 2018-ban 875 millió forint nettó árbevétel mellett 426 millió forint nyereséget könyvelhetett el. A budapesti székhelyű cégnek két tulajdonosa van: Tarcsa Zoltán és Gasparek Ferenc. Tarcsa Zoltán többször is publikált Schmidt Máriával közösen oktatási segédanyagokat.
Évek óta jelentős költségvetési támogatást kap a Schmidt Mária történész által vezetett közalapítvány – amely tavaly összesen 9,3 milliárd forintot kapott a büdzséből. Az alapítvány üzemelteti többek között a Terror Házát és Kertész Imre Intézetet. A közalapítvány 2019-ben 5,5 milliárdnyi közpénzt kapott, ami már így is egymilliárdos növekedés volt 2018-hoz képest.
Zsilák Szilvia atlatszo.hu
Címlapkép: Schmidt Mária egy nyári rendezvényen. Forrás: Schmidt Mária Facebook oldala |