Orbán ezzel is jelezte, hogy ki a trónörökös, ki a Magyar Királyság trónjának várományosa. Orbán jól tudja, hogy magát nem koronáztathatja meg, túl sok milliárd tapad a kezéhez. S ő döntötte meg a Köztársaságot, az alkotmányos rendet, amelyért a királyságok idejében vagy akasztás vagy életfogytiglani száműzetés járna egy lakatlan szigetre a teljes vagyon elkobzása mellett. Ezért elsőszülött lányának tartogatja a koronát.
Amikor majd kiderül, hogy Európa Magyarország (és esetleg Lengyelország) területére szorult vissza, az Európai Unió Soros globalista bérenceinek és a holland operettállam uralma alatt áll, elveszítve keresztény jellegét, s emiatt Magyarország távozik a nemzeti identitását veszélyeztető Unióból, akkor a magyar nagyság kifejeződik majd abban is, hogy az átmenet újabb zavaros évtizedei után I. Ráhel királynő megkoronázásával visszatér a keresztény királyság államformájához, amelyben stílusosan a fatolvaj lesz a főherceg.
A magyar nép pedig boldog lesz, a királyságra és a királynőjére büszke. Megkapja Európa elvesztése után a kárpótlását, a jólét és a boldog élet, a szabadság helyett a büszkeséget, hogy Magyarországnak is van királynője. Kicsi, felcsúti, közönséges és tolvaj, de a mienk. Senki ne merje sértegetni a magyar népet és a királynőt.
A királyi címerbe nyilvánvalóan a szarka kerül, a csőrében a magyar földekkel, szállodákkal és kastélyokkal, a teljes magyar költségvetéssel, Tiborcz tíz köbméter ellopott fájával, és a traktorral. A most férjhez ment Sára is hercegnő lesz, de nem homályosíthatja el és nem relativizálhatja Ráhel fényét. Aki azt hitte, hogy legkésőbb Orbán halálával megszabadul ettől az aljas tolvaj csürhétől, téved. Az Orbán-dinasztia uralkodása nem ér véget, hanem csak kezdődik. Ráhel már szüli a gyerekeket. És Ráhel után még visszasírják az apját.
Egyébként ebből az egészből, az egész Orbán-famíliából az lehet a jó, ha a fia dezertálása után a második lánya és a férje is megpróbált nem protokoll, hanem magánesküvőt csinálni és megtartani azt családi ünnepnek, már amennyire egy ilyen apa mellett bármi emberit lehet csinálni.

 

By

Amerikai Népszava