A teljes Mészáros-család, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester, a felesége és három gyermekük vette át a családi cégük által a nyáron alapított vendéglátó vállalkozást, a Mészáros Gasztro Kft.-t. A pár hónapos cég erőteljesen terjeszkedik a környéken. |
A felcsúti Mészáros Gasztro Kft. júniusi megalakulását a Világgazdaság szúrta ki, ahogyan azt is, hogy az új vállalkozás számos telepe közül az egyik azonos az első Orbán-kormány által az állami Magyar Fejlesztési Bank által agyonhitelezett, majd a törlesztéssel elmaradt Szekér Csárda Fogadóéval. A sors fintora, hogy időközben maga a Világgazdaság – a Mediaworks kiadó részeként – szintén Mészáros-közelbe került.
Az óbaroki ingatlant tavaly decemberben hirdette meg a Szekér Csárda utolsó üzemeltetőjének felszámolója, az „étterem és panzió” 300 millió forint irányáron. Az MFB 2001-ben 420 millió forinttal hitelezte meg a projektet -, a licit eredményes volt a felszámolási árverési honlap szerint. A nyertes, akinek kilétét nem hozták nyilvánosságra, 150 milliót fizetett az óbaroki fogadóért.
A Mészáros Gasztro egyik telepe az alcsútdobozi Mészáros Pub&Pizza elnevezésű egység címe. Egy másik alcsúttdobozi helyrajzi számon jegyzett telep pedig a Habsburg-kastély műemléki környezetéhez tartozik. A cégnek működik telepe a csinosan felújított Felcsúti régi vasútállomás helyrajzi számán is – ez a falunevezetesség kisvasút megállóhelye is -, illetve a Mészáros által képviselt Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítvány székhelyén is.
A hárommillió forint törzstőkéjű vendéglátó cég mostanáig a család (egyik) aranytojást tojó tyúkja, a tavaly 20,7 milliárd forint árbevétel mellett 4 milliárdos nyereséget összehozó Mészáros és Mészáros Kft.-jének volt a tulajdona. Egy friss módosítással a cég helyét átvette a família: Mészáros és felesége, valamint gyermekeik, Beatrix, Lőrinc és Ágnes viszik tovább a boltot.
Kapcsolódó cikkek:
Rádi Antónia |