Kezdjük gyors cég- és ingatlanleltárral; a kormányfő vejét, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. vezérigazgatójának köreit és a filmipari kormánybiztost érintő legújabb ügylet megértéshez ugyanis magánvállalkozások (alapítók, strómanok, tényleges haszonhúzók) azonosításán keresztül vezet az út.
Tavaly augusztusban jegyezte be a cégbíróság a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-t. A vállalkozást papíron egy Szabó és egy Tóth tucatnevű személy tulajdonolja, a részvénytársaság bejegyzésekor fizetett illetéket azonban Tiborcz István bankszámlájáról utalták el. Azóta az egyik BDPST-alegység átmeneti ügyvezetője, Sajti András megerősítette az Átlátszónak, hogy pozícióját Tiborcznak köszönheti. Ezzel kettőre nőtt a bizonyítékok száma; kijelenthetjük tehát, hogy a BDPST-csoport a miniszterelnök vejének befolyási övezetébe tartozik. Azt is dokumentumok igazolják, hogy a BDPST-érdekkör keze alatt eddig öt nagy értékű villa, kastély vagy palota „ment át”:
2. A Városligeti fasori Spitz-villát (a volt Rátkai klubot) a BDPST idén októberig közösen birtokolta egy török csúcsgazdaggal, Adnan Polattal – ám ma már az Erdoğan-holdudvarba tartozó üzletember hollandiai cége a kizárólagos tulajdonos.
3. A turai Schossberger-kastélyt jelenleg is a BDPST-csoport tulajdonolja.
4. Ugyanez a helyzet a bodajki Hochburg–Lamberg-kastéllyal.
5. És, miként látni fogjuk, egy hónappal ezelőtt a belváros egyik ékköve, a Pesti Vigadóval szomszédos Mahart-ház is bekerült a BDPST-portfolióba. Utóbbi palota megszerzésében az MNV-vezérhez köthető vállalkozások is aktív szerepet játszottak. Itt jegyezzük meg, hogy az Együtt elnöke már tavasszal látni vélte, ahogy Tiborcz és az állami vagyonkezelő élén álló Szivek Norbert ötcsillagos körülmények között bizalmas egyeztetést folytat „valamiről”. A két házszámmal (Apáczai Csere János utca 11. és a Vigadó utca 2.) is rendelkező, független piaci értékbecslések alapján 1,5 milliárd forintot érő Mahart-sarokházban van egyébként Andy Vajna kaszinó- és egyéb cégeinek központja, illetve maga a Tropicana Casino is.
 |
|
A Mahart-ház az Apáczai Csere János utcában
Forrás: Google Map
|
*
És akkor a legutolsó ügylet részletei: a hajózás egykori központi irodaházának kilenctized része 2004-ig állami tulajdonban volt, majd az ír ingatlanfejlesztők által ellenőrzött Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft.-hez került. Az egytizednyi épületrész közben 2001 óta Andy Vajnáé (a Bár-Co. Vendéglátóipari Kft.-n keresztül). Az Apáczai 2005 Kft.-t – tehát a Mahart-ház kilenctizedét – idén júliusban két vállalkozás, a Fortuna Prince és a Viona Projekt nevű kft. vette meg az írektől. A két kft.-ről annyit érdemes tudni, hogy a Hercegprímás utca 12. magasföldszinti irodarészében, az MNV-vezér magánbirodalmában működnek. (A ház belső postaládáján a háromtucatnyi cégnév mellé – a félreértések elkerülése végett – ki is írták, hogy Dr. Szivek Norbert; erről nyilván fotónk is van.) A Fortuna Prince tulajdonos-ügyvezetője máig az a Bajor András Gyula, aki állandó üzlettársi viszonyt ápol Szivekkel. A Viona Projekt Kft. viszont október 11-én kikerült ebből az érdekkörből, és a Tiborcz-féle BDPST Zrt.-re szállt.
Mára tehát a Mahart-ház tulajdonosi köre így néz ki: az egytized Andy Vajnáé, a kilenctized kétharmada Tiborczéké, a maradék pedig a Szivek-stábba tartozó Bajor András Gyuláé.
A cégbíróságra a minap érkezett változásbejegyzési kérelem arról is tanúskodik, hogy az Apáczai 2005 Ingatlanhasznosító Kft.-t birtokló Tiborcz–Szivek-kör négy beruházási kölcsönszerződés alapján összesen 1,95 milliárd forintnyi hitelt kapott a projektre a félig állami tulajdonban lévő Gránit Banktól.
Ami tehát az ír ingatlanfejlesztőknek nem sikerült, az állami hátszéllel indulóknak most sikerülhet. Pontosabban: csak nekik sikerülhet. Make Mahart-ház Great Again! |