Sok témában csorgatják a pénzeket, de a legnagyobb bulit az uniós pének jelentik – mondta Hadházy Ákos, az LMP társelnöke a Klubrádióban. Szerinte van olyan projekt, ahol a pénz 90-100 százalékát a "semmire" költik, míg van, ahol csak 30-40 százalékos a túlárazás. |
Nem cáfolják a korrupciós ügyeket, amiket feltárok, inkább csak olyasmit hangoztatnak a kormány részéről, hogy ez már a múlté, ma már nem így zajlanak a projektek – fogalmazott a politikus. Hozzátette, hogy “márpedig most is a korábbi módszerekkel csalnak, csak még súlyosabb módon.”
Hadházy utalt többek között a 168 Óra által feltárt “Mengyi-ügyre”, és külön említette az általa Korrupcióinfó címmel tartott heti sajtótájékoztató-sorozaton eddig még nem tárgyalt “nemzeti rugalmassági terv” keretében elköltött pénzeket is. Az utóbbi programban cégek pályázhattak 15 millió forintos támogatásra, szerinte sokszor “teljesen kamu indokokkal”, ráadásul most már a programban részt vevő cégek toborzását is külsős cégre bízza az állam.
Az ellenzéki politikus szerint az egész pályázati rendszer rosszul működik: a kiírandó pályázatok közelében már ott sürgölődnek a cégek, akik aztán megkeresik az önkormányzatokat, hogy majd segítenek nekik sikeres pályázatot összerakni, amennyiben ők lesznek majd a megbízott cég, és ha az általuk meghatározott százalékot a “megfelelő helyre visszacsorgatják”.
A politikus szerint az összes korrupciós ügy között a legfájdalmasabb a közoktatásra és felnőttoktatásra szánt pénzek “államilag asszisztált ellopása”, mert ezeket az összegeket tulajdonképpen a jövőnktől veszik el.
Forrás: 168 óra |